kormoránok:
Hazafelé a gáton:
Egy Tiszavirágzás és egy jóbarát emléke:
Tiszavirág
Kurta élet, Tisza temető.
Tiszavirág tündér keringő.
Vége a zsongásnak.
Kérész tetemek a hullámsírba szállnak.
Mindszent alatt éltem szépet,
rég halott barát, s kérészek.
Beúsztunk a forgatagba, bent középen
lágy sodrásban, tobzódó, szédítő forgásban.
Emlékképek egyre jönnek, sok év telt el,
egyre könnyebb.
Sanyi ma is látlak téged, függönyük hogy
takar téged.
Érintenek, s tova szállnak, nászra várnak,
hosszú lábbal vízre szállnak.
Rég elmentél, velük mégis összeforrtál.
Ahogy, akkor nevetve viszhangoztál.
Suhanó pici szárnyak zizegve mondják:
Rövid az élet s tiszavirág voltál.
Sok apró kis élet, kecses tiszavirágok.
Milyen szép minden órátok.
Emberek a Tisza partján, nézik
hogy repültök, ahogy jöttetek pont úgy
a semmibe tüntök.
Leülök itt minden évbe, ha hallom, hogy
már szálltok.
S nézem boldog utolsó órátok.
Az emlékek megrohannak, mégis megtisztulok,
de közétek többé soha nem úszhatok.
Nincs már kivel, s nincs kinek mutassam,
hogy hal meg a kérész, s hogy lesz halhatatlan.
Talán ha egyszer igaz szerelemmel, jön majd valaki,
kezét fogva mégis elmondhatom neki.
Elmondhatom azt, és megmutathatom milyen mikor úszol izzó
forgatagon.
Milyen mikor lágyan az arcodhoz érnek mielőtt végleg
hullámokba térnek.
Milyen a cirógató, lágyan betakaró halottas ágy Tisza,
azzal a lánnyal elmegyek majd oda.
Az elmúlásnak e főnix jelképe, lesz majd
mindkettőnknek emlékként bevésve…
